Az idő múlása létünk legfájóbb pontja. Jószerével nincs is jelenünk, hiszen mire tudatosul bennünk, hogy vagyunk, addigra már elkéstünk, és csak voltunk. Fennmaradásunk valódi rejtélye mégis a jövő. Csodálatos nyelvünk igéinket csak jelen és múlt időben ragozza, következésképpen őseink más jövőben reménykedtek.
Unas fáraó szakkarai piramisfeliratai is erről tanúskodnak. Könyvünkben az óbirodalmi uralkodó Teremtőjéhez vezető túlvilági útját követjük. A Fohászok magyar nyelvű olvasata során kísérőivel, hányattatásával, a keresztúttal, a két-kör tanával, egyszóval az őskeresztény hittételekkel ismerkedünk meg.
A fizikai elmúlás számára nem volt azonos a megsemmisüléssel. A földi élet folytatásaként az arra érdemeseket a Nílus-partiak igazmondóvá, azaz magyarrá avatták. A „csillagszoba lakó” Hunn Íjász már magyarként léphetett be az Élők birodalmába.
A legelső piramisfeliratok tanúsága szerint nyelvünk ősén megszólaló király üzenete így hangzik: magyarnak nem születni – magyarnak lenni kell…
Részletek:
Csillagszoba, Tartalom, I.Bevezető és II. Útmutató
